Szereplők: Anya és fiúcska.
Kellékek: Két egyforma bő szájú lekvárosüveg, az egyik tele lekvárral, másiknak csak a fenekén. Légycsapó, bot.
ANYA (bejön bekötözött lekváros üveggel, fiú követi): No elkészült végre a jó finom lekvár, most ezt kiteszem ide hűlni, ne nyúlj hozzá!
FIÚ: Dehogyis, hogy nyúlnék hozzá. Úgy undorodom a lekvártól, brrr! (Borzong.)
ANYA: Most át kell mennem kissé a szomszédba, vigyázz addig a lekvárra, hogy
baja ne essék.
FIÚ: Egy haja szála se fog meggörbülni! (Anya el.) Vigyázok rád, lelkecském.
Most jut eszembe, nem is undorodom úgy a lekvártól, nem is az undortól
reszketek érte. Egyebekért reszketek érte. (Reszket.) Kezdem megszeretni. Úgy
szeretem, majd megeszem! Idehozom a vajaskenyeremet, így ni, hozzá is dörzsölöm az üveghez, hátha édesebb lesz tőle. Ej, legalább kívülről hadd nyalogatom az
üveget a vajaskenyér mellé! (Nyalja, csókolgatja az üveget.) No, de mért ne
lehetne legalább szagolgatnom is a lekvárt?! Szegényke, hadd szuszogjon egy
kicsit, kikötözöm. (Kikötözi.) Jaj, de édes, finom szaga van… Ej, hát megárt
az neki, ha egy kicsit megnyalom belülről is az üveget? Jaj, de édes tud lenni
ez a kutyajó lekvár! Jaj, te édes, drága, aggódom éretted, félek hogy ezek a
fiúk elmondják édesanyámnak, hogy hozzáragadtál a nyelvemhez és akkor anyám
megver téged. Nem árultok el? Nem? Nem bízom bennetek, biztos helyre teszem egy kicsit ezt a lekváros üveget. (Kihúzódik vele kissé, csak teste fele van benn,
de látszik, hogy a lekvárt eszi, csámcsog, csettint, dalolgat közbe, kiszól
néha.) Nehogy azt higgyétek, hogy a lekvárt eszem, csak vigyázok rá!
(Önfeledten dalolgatva begurul az üveggel, melynek csak fenekén van kevéske,
féltesttel az üvegben, úgy nyal, eszik. A játékos tartasson valóban üveget a
szája elé, hogy a hangja megfelelő leegyen.) Nini, hát ti itt leskelődtök rám?
Ugye láttátok, hogy hozzá sem nyúltam? (Vitatkozik a közbeszólókkal, tagadja,
hogy evett belől.) De jaj, mit látok?! Valaki megette a lekvárt! Jajjajjaj, ki
tehette? Te voltál? Te? De igen, lekváros a szád! Talán a kutya volt?! A cica?!
ANYA (jön és kétségbeesetten sikoltozik): Borzasztó, mi történt itt, mi történt a drága jó lekvárral?! Hát így vigyáztál rá te haszontalan?! Az egészet fölnyalakodtad?!
FIÚ: Ééén?! Már mint, hogy én?! No de ki hallott ilyent?! Úgy vigyáztam rá,
hogy majd a szemem kiszökött! Hát hiányzik? No most látom először! De hát ki
ehette meg?!
ANYA: Hát persze, hogy te etted meg, nyalánk kölyök, no de most ki is kapsz!
FIÚ: Én? Hogy één?! Mindenki látta, hogy kívül belül vigyáztam rá?! Talán az a
Jóska ette meg! Vagy ni, az a Juliska, mert még most is nyalja a száját! Vagy
(sorra veszi a többi gyerekeket a hallgatóságból), hát ha nem
ők, akkor a kutya ette meg!
ANYA: De hiszen a kutya be van kötve!
FIÚ: Akkor a macska! Úgy van, láttam, hogy nyalta a talpát!
ANYA: Nem igaz! A macska nem is szereti a lekvárt! És a macska be van zárva a
pincébe!
FIÚ: Óh, akkor tudom már! Bizonyosan tudom már: a légy ette meg! Az a komisz
kutya légy, amelyik már a konyhában is mind ott settenkedett, és rá-rászállott
a lekvárra, csak én mentettem meg tőle a lekvárt!
ANYA: A légy? Hiszen abba a pici légybe bele se fér egy üvegnyi lekvár!
FIÚ: Nem ismeri édesanyám, milyen utálatos telhetetlen természete van a
légynek! Belezabálta bizony az az egészet abba a pocsék bendőjébe, úgy
beletömte magába, hogy most olyan kemény a hasa, mint az ágyúgolyó! Ő ette meg
a lekvárt! Verjük meg érette, megérdemli a kutya! Ne kímélje édesanyám a
gonosztevőt! Üssük, verjük meg! Itt a bot, meg a poroló, aztán rajta! (Botot,
vagy porolót, légycsapót vesz elő, édesanyja kezébe nyomja az egyiket, maga a
másikkal hadonász.) Rajta!
ANYA: De hiszen nem is látsz itt semmiféle legyet!
FIÚ: Dehogy is nem!nekem úgy látszik, jobb szemem van, ott van a
kutyakomiszszemtelen légy a falon! (Nagyot üt rá.) No ez most jót kapott a
hátulsó fertályára, de azért elrepült! Rajta! (Kergeti és veri.)
ANYA: Nincs is ott légy, te haszontalan, csak ráfogod!
FIÚ: De hogy is nem! Úgye ti is láttátok?! Ott repül, most meg ott repül! Heess légy! Hess légy! Hess! Hess! Most ni rászállott a Pista bácsi fejebúbjára,
fogjátok meg! Most meg a Rozi néni vállára ült, fogjátok meg! A Feri
fejebúbjára szállt, csípjétek el! Hess légy! Hess! (A gyerekek
légy-hajhászását folytatni is lehet, de mértéket kell benne tartani.) Gyere
csak ide Janika, látom, hogy a hátadon van a légy, hadd sózok oda neki, amiért
megette a lekvárt! (Rásóz, másokat is eléhív és ütöget rájuk.)
ANYA: Nem ott van az a légy, hanem itt van ni! Pont a te hátadon, meg egy
kicsit itt alább (páholja). Itt, meg itt! nem is akar elszállni, ilyen
haszontalan.
FIÚ: Jajajajaj, nem ott van. Nem az a légy, ez ártatlan légy, nem ez!
ANYA: Dehogy nem, ráismertem, ez a nagyhasú, ez, ez, nesze, nesze! Nesze
nyalánk-falánk telhetetlen! (Fiú jajgat, jól kikap.) És máskor tanuld meg, te
légy – neked fiam nem is kell idehallgatni, nem hozzád beszélek, rád nem
tartozik az egész – tanuld meg, te légy, hogy máskor hazug ne légy, falánk ne
légy! Nyalánk ne légy! És gyerekek, ha tifelétek is ott röpködne majd ez a
légy, majd megmondom édesanyátoknak, hogy tihozzátok világért se nyúljon, de
ezt a legyecskét jól náspágolja el a hátatokon!
