Egy kisleány csillogó-szép, színes üveggyöngysort kapott ajándékba. Amint végigment az utcán, mindenki nagyon megbámulta.
– De gyönyörű üveggyöngysor – mondogatták itt is, ott is.
Elbizakodott nagyon az üveggyöngysor és így szólt a hosszú szürke cérnaszálhoz, amire felfűzték:
– Látod-látod, szürke cérna, milyen becsületet szerzek neked, mire lennél jó nélkülem? Ki díszítene fel ilyen szépen téged?
A cérna bizony megsértődött, de semmit sem válaszolt. Egyszercsak csendben elszakadt és az üveggyöngysor földrehullott, szerteszét törött. Az emberek rátapostak. Poros, szürke, csúf szemétté vált egyszerre.
A város felett szálldogáló szél is látott, hallott mindent.
Így suttogott a levegőbe:
– sohasem szabad elbizakodott, gőgös szavakkal szólni egymás feladatáról.
– Hiszen a virág sem élhetne meg napfény nélkül – jávorszarvas sem élhetne víz híjján.
– A könnyű csónak összetörne a sziklákon, ha nem hajtaná, irányítaná az evező.
– Senki sem becsülheti többre magát segítőtársainál…
Fordította: Nyul Lídia