Volt egyszer, hol nem volt egy pirostarajú kakaska. Kukori volt a neve. Párja lett egy pirostarajú tyúkocska: Mariska volt a neve. Ez a Mariska-tyúkanyó egyik reggel szép aranyos kis tojást tojt, meg is ülte, ki is költötte, pelyhes kiscsibe bújt ki belőle. Csipikének nevezték el.
Szép volt, jó volt a kiscsibe: szeretettel vigyázott rá a kakaska, meg a tyúkocska. Csakhogy egyszer baj történt mégis. Arra szállt a gonosz héja és elragadta Mariskát, a pirostarajú tyukocskát. Szomorkodott Kukori a párja után, de mégis csak anya kellett a kiscsibének, hát odavette maga mellé Kitrákotty-ot, a másik pirostarajú tyúkanyót. Kitrákotty is tojást rakott, nemsokára, kikelt abból még egy csibe, csakhogy ezt már nem lehetett olyan rövid névvel elnevezni. Mert Kitrákotty azt kotyogta:
-A csibémnek kot, kot, kot,
Csak hosszú nevet adok:
Csipi-pipi-csempe-csésze
Kukorinak-Kitrákottynak kiscsibéje.
lyen hiú, nagyravágyó tyúkocska volt Kitrákotty és ezentúl csak az ő csibéjét dédelgette. Csipikét küldte gilisztát keresni, magot kaparászni, neki kellett Csipi-Pipi-Csempe_Csésze pelyhes tollát tisztogatni. A kis mostoha-csibe végzett el minden nehéz dolgot a baromfiudvarban.
Egyszerre csak arra keringett megint a gonosz héja. Észrevette ám még jókor Kukori, a pirostarajú kakas, hogy ezúttal Csipike felé közeledik a veszedelem – hamarosan segítségért kiáltott:
-Kukurikú! – Segítség!
Mentsétek meg Csipikét…
Hamarosan közrefogták, nem engedték… -Megmentették a kedves kiscsibét a fenyegető veszély elől.
Ezentúl már mindig aggódó figyelemmel leste az eget Kukori. Pár nap múlva meglátta, hogy megint csak közeledik a héja, de most már a másik csibéje felé. El is kiáltotta magát szaporán:
– Kukurikú! – Segítség!
Mentsétek a kiscsibét!
Csipi-Pipi-Csempe-Csészét
Kukorinak-Kitrákottynak kiscsibéjét…
Csakhogy mire végigmondta ezt a hosszú, gőgös-cifra csibenevet, addigra már messzire vitte a héja a is jószágot.
Hiába futott elő a baromfiudvar apraja-nagyja, nem értették meg azonnal merre kell tartaniok, kit kell megmenteniök. – Mire megértették, akkorra bizony késő volt. Szomorkodott Kitrákotty is a kiscsibe után, de most egyszerre belátta, hogy hiú nagyravágyása okozta a bajt. Ezentúl már szerényebb lett és olyan szeretettel nevelte az árva Csipikét, mint a saját kiscsibéjét.
Fordította: Nyúl Lídia