Búzavirág elkészítése

Kell hozzá:
Kétféle: sötét és világoskék, lehetőleg „gyűrt papír”, bármilyen vékony zöld papír és hurkapálca.

A világoskék papírból kivágunk 5 darabot a bal felső sarokban lévő cakkos minta alapján. A sötétből a jobb szélen látható hosszú csíkot, ez utóbbit kb. a középvonaláig sűrűn bevagdossuk teljes hosszában. (mivel ez egy kicsit babrás, segíthetünk magunkon úgy, hogy többször összehajtjuk harmonikaszerűen, és így egy vágással többet vágunk) Nem baj, ha nem lesz szabályos. A zöld papírból vagjuk ki a nyújtott trapéz alakzatot. A sötétkék hosszú csíkot egyik végénél kezdve szorosan csavarjuk fel a hurkapálcára úgy, hogy a „rojtos fele” már a pálca vége fölé essen (1,2). A felcsavarás előtt rögzíthetjük is egy kis ragasztóval, majd a végét is leragasztjuk, vissza ne pöndörödjön (3). Ezután egyik világoskék cakkos papírból kialakítjuk a szirmot úgy, hogy a két szélét visszahajtjuk (4), utána a visszahajtott résznél egészen lenn a tövénél bekenjük ragasztóval (5), és a hurkapálcára tekert sötétkék csík tövéhez (6) ragasztjuk, hozzásimítjuk, és ugyanígy járunk el a többi szirommal is, körbe felragasztjuk mindegyiket. Mikor ez meg van, a zöld papírcsík szélesebb oldalánál kezdve szorosan körbecsavarjuk, de ne túlságosan magasra, éppencsakhogy rögzítse kicsit a szirmokat, és leragasztjuk a végét. Ezután ujjunkat minden szirom közepébe dugva külön-külön kicsit „megtörjük” kifelé, hogy szép formája legyen. Kicsit „megkócolhatjuk” a közepét is.

Kalász elkészítése:

Kell hozzá: Sárga, lehetőleg „gyűrt papír” (de vékony, mindkét oldalán színes karton is megteszi) és hurkapálca.

Sárga papírra átmásoljuk a két sárgára színezett ábrát, majd vágjuk ki. A nagyobbik darabnál két oldalt a párhuzamos vonalakat is végigvágjuk (óvatosan, nehogy levágjuk a vékony csíkot). Utána a középső rövid vonalkákat szikével, (vagy mindig félbehajtva ollóval) vágjuk ki. Ezután elkezdjük a széles fülek (A,B,..) csúcsait, – éppen csak a csücskét – átbújtatni a középső, tőle mindig távolabb eső vágáson. (Ha A-t bebújtajuk az A vágásba, utána felváltva, mindig a másik oldalon lévőt, már sorban adja magát, el sem lehet téveszteni.) Átbújtatás után a hátoldalon a csücsköt mindig visszahajtjuk, vagy megcsavarjuk kicsit, hogy ki ne bÚjjon amíg folytatjuk. Mikor végig befűztük, akkor a hátoldalát, (ahol az átbújtatott, visszahajtott csücskök vannak) középen bekenjük ragasztóval, majd ráfektetjük a hurkapálcát, e fölé pedig a másik, ovális sárga darabot. (ez egyrészt takarja a behajtott csücsköket, másrészt rögzíti a hurkapálcát. Díszíthetjük még keskeny nemzeti színű szalagot kötve rá.