Mindenki ismeri már a városban a két kukázót. A férfi szikár, hosszú bottal, de egyenes tartással jár, mint akinek csak a gerincét nem törte meg még a sors. Meghatározhatatlan színű kalapja alól előtűnik ezer ráncba tört arca, már amennyi seszínű bozontos szakálla mögül látszik. A nő alacsony, pár lépéssel mindig a férfi mögött jár, látszik, nehezen tartja a lépést. Pár éve még rozoga babakocsit tolva jártak kukáról kukára, mostanra úgy látszik felcseperedett ez a gyermek is, mert ketten járnak megint.
Most a Fa pavilon mellett ültek a padon. Ilyenkor, zárás előtt mindig megjelennek, hogy összeszedjék amit kidob a zöldséges, néha még banán is akad a gyerekeknek.
A bódénál az ünnepekre készülődtek már. Félve, hogy a három nap alatt tönkre megy az áru, rengeteg zöldséget kipakoltak, még a járdára is jutott három hatalmas láda paprika. Ezen aztán óránként cserélődött a tábla, egyre alacsonyabb áron kínálva a portékát.
Ám a járókelők már megpakolt szatyrokkal ékeztek, nem sokat törődtek a paprikával. Fél órával a zárás előtt még mindig majdnem tele voltak a ládák. A zöldséges megelégelte a dolgot, kitett egy táblát a paprikákra: „ingyen elvihető”.
Egyből nagy lett a nyüzsgés. Az eddig közömbösen haladó járókelők rögtön lecsaptak az ingyen paprikára. Üres szatyrok kerültek elő, s szorgos kezek kezdték válogatni a paprikát. A csont-sovány, repedezett körmű kezek mellett a finom, arany ékszerektől súlyosak egyforma szorgalommal válogatták a szebbeket. Megszűnt az osztálykülönbség, vidáman tárgyalták meg egymással, válogatás közben a paprika eltevési, elkészítési módját.
A két kukázó továbbra is ott ült a padon. Nem tudom, szóltak-e nekik, vagy maguktól érezték úgy, hogy ők nem állhatnak be az „ingyen paprikát” válogatók közé, csak csendben vártak a maradékra. De egyre újabb és újabb járókelő állt be, és a ládákból igencsak fogyott a paprika. Már alig volt az alján egy kevés, amikor az ember megszólalt:
– Menjünk. Azt hiszem, most már hiába várunk.
Szótlanul, nehéz léptekkel indultak el lefelé a járdán. Mellettük fürgén haladt el az erőlködéstől, vagy az izgalomtól kipirulva, egy molett háziasszony két nagy szatyor paprikát cipelve. Az ember félreállva utat engedett neki. Lassan, hátra sem nézve ballagott, hátáról fonnyadtan lógott le az üres vászonszatyor.