A jó barát

A róka és a gólya barátságot kötöttek egymással és együtt éltek közös otthonukban.
Rövid idő múlva a gólyának kikeltek a kicsinyei. Nevelte, etette, itatta s úgy őrizte őket, mint a szemefényét.

A róka pedig azt gondolta: Csak hadd nőjjenek a kicsikék, kövérebbek, ízletesebbek lesznek.
Elmentek együtt vadászni. A gólya felemelkedett, és a tóra repült. Azalatt a róka visszafordult, hazament, és a legzsírosabb gólyafiókát megette.
Mikor a gólya hazatért, a róka könnyezve fogadta.
- Óh, mily szerencsétlenség! Haza jövök s az egyik fiókád eltűnt.
Szegény gólyamama egész éjjel siratta. Reggel a barátok megint vadászni mentek. Este, mikor a gólya visszatért, újra egy fiókával kevesebbet talált.
- Őt valószínű, a békák ették meg. Lám mennyi ugrál belőlük a házunk körül, - mondotta a róka.
A gólyamama a tóra repült, és szétkergetett minden békát. Mégis mikor hazatért, az utolsó fiókáját sem találta meg.
- No, a te házadban is a szerencsétlenség ütött tanyát - így szólt a róka.
Sokáig bánkódott szegény gólyamama, nem találta helyét. De egyszercsak megpillantja a róka szájához odatapadt kis tollat. Most már mindent megértett.
- Barátom, - így szólt - látom, nem lesz itt már nyugodt életünk. Költözzünk át a folyó túlsó oldalára. Ott a hely is jobb, s az ennivaló is több.
- Hogy fogok átkelni a tavon? - Hiszen nincsenek szárnyaim! - mondotta a róka.
- Én magam viszlek át - felelte a gólya.
A róka beleegyezett, tehát megfogta a gólyamama és felrepült vele.
Magasan repültek már a felhők között, mikor a gólya megkérdezte:
- Róka, látod-e a földet?
- Igen, akkora, mint egy tenyér.
A gólya magasabbra emelkedett.
- És most milyennek látod?
- Mint egy falevél.
- Nagyon jól van, szólt a gólya - és ledobta a rókát.

Fordította: Zoór Margit