Cicás történetek

A szükség nagy úr.
(hihetetlen történetek cicáinkról)

Kázmér cica elsőszülött fia volt Cirminek, testvérek nélkül, egyedül jött a világra, rendkívül figyelemre méltó méretekkel: hatalmas volt, és állandóan éhes. Cirmi mindenre megtanította, rengeteget „beszélt” hozzá, végül igen impozáns kandúr vált belőle. Általában reggel munkába indulás előtt etettem meg, ötkor csörgött a vekker, akkor már mindig ott toporgott türelmetlenül reggelit követelve. Egyik reggel aztán nem csörgött az óra. El is aludtam és elkéstem. Nem értettem a dolgot, mi baja lehet az órának, az elemek jók, miért nem csörgött? Következő éjjel nagyon éberen aludtam, féltem, hogy megint nem hallom meg a csörgést. Öt óra tájban aztán halk kattanásra lettem figyelmes. Felnéztem, ott állt Kázmér, éppen akkor fordult el az óra felől. Tehát Kázmér cica miatt nem csörgött előző nap az óra. Kifigyelte, hogy reggelenként az órán lévő kis pöcök lenyomása után kelek fel, (annak, hogy közben az óra csörög is, úgy látszik nem tulajdonított jelentőséget) aztán türelmetlenségében úgy gondolta, hogy a gomb lenyomásával ő is fel tud kelteni. Hát, ez nem jött be neki, de utána már oda tettem az órát, ahol semmiképpen sem tudja elérni.

Csipike egy fiú cica maradt meg a következő alomból, a testvéreit sikerült elajándékozni. Fura hosszú lábaival, mintha mindig körömcipőben járna, de rettenetesen önérzetes cica volt. Mivel földszinten lakunk, nem kellett macskaalom, jóformán egész nap kint járkált, így ott végezte el a dolgát. Néha láttuk is, amint a fenyőfák alatt gondosan eltemeti produktumát. Egyik télen hirtelen esett le a hó, reggelre teljesen befújta az ablakot, a párkányon vagy húsz centis réteg tornyosodott. Csipike néha nekirugaszkodott, de csak nem tudta rászánni magát, hogy kimenjen a nagy hóba. Napközben aztán feltűnt, hogy bármerre járok a lakásban, állandóan jön utánam, mintha csak a sarkamhoz lenne ragasztva. Előbb-utóbb sort kellett kerítenem a mellékhelységre is. Dolgom végeztével kifelé menet feltűnt, hogy most nincs a macska a nyomomban. Visszanéztem, hát ott állt a WC ülőkén és javában végezte a dolgát, de olyan ügyesen, hogy egy csepp sem került az ülőkére. Dolga végeztével aztán ment szunyókálni, nem foglalkozott már velem. Elképesztő belegondolni, hogy mi járhatott a kis fejében, hogy kifigyelje, mi emberek, hogyan oldjuk meg ezt a problémát.